Energiakövet járt Szegeden

Publikálva: 2017-10-26 · Kategória: Uncategorized

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal pályázatán Energiakövet 2017 címet elnyert Gyulánszki Zsuzsanna a szegedi Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolában tartotta első, rendhagyó tanóráját.

A MEKH a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára kiírt Energiakövetek pályázatán idén négy egyetemista nyerte el az Energiakövet 2017 címet, a hozzá járó ösztöndíjat, valamint a lehetőséget, hogy „szupertanárként” az oktatásban is kipróbálhassa magát, ezáltal az egész ország megismerhesse.

Gyulánszki Zsuzsanna (képünkön), a Szegedi Tudományegyetemen fizika-matematikatanár szakos hallgatója „Számolj a következményekkel! – avagy energiatakarékosság a mindennapokban” című óratervével vívta ki a szakmai zsűri elismerését és ragadta magával a szegedi Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola 8. osztályos tanulóit.

„Mindig is vonzónak találtam a tanári pályában, hogy a tárgyi ismeretek átadásán túl pedagógusként lehetőség nyílik a diákok szemléletét, személyiségét is formálni, segíteni őket abban, hogy felelősségteljes felnőttekké váljanak – mondta Zsuzsa, akire már általános iskolásként is nagy hatással voltak a környezettudatosság fontosságát hangsúlyozó előadások, s ez a szemléletmód lassan a mindennapjai részévé vált. – Leendő tanárként az a vágyam, hogy a diákjaimnak értékes, a mindennapokban alkalmazható tudást adjak át, ezáltal olyan felnőttekké váljanak, akik körültekintőek, hajlandóak tenni a változásért és felismerik ebben a saját szerepük fontosságát.”

„Társadalmi felelősségvállalási programunk hangsúlyos eleme a fogyasztók energiatudatos szemléletének formálása. A fiatalok motiválását célzó, a személyes lépésekre ösztönző edukációs programunk célja egyrészről a legjobb oktatási tartalomfejlesztés volt, másrészről olyan tanárszemélyiségek megtalálása, akik Energiakövetként egy ország szupertanárai lehetnek. Olyan tehetséges szupertanár-jelölteket kerestünk és találtunk, akik élményszerűen, új szemszögből beszélnek a témáról, és ehhez a saját ötleteiken alapuló interaktív tananyagot is kidolgozták” – fogalmazta meg a program lényegét Scherer Zsolt, a MEKH szóvivője.

Az Energiakövetek munkáját és szuperóráik állomásait a program weboldalán és közösségi felületein keresztül az egész ország nyomon követheti: www.energiakovetek.hu

Kapcsolódó fotók elérhetők a MEKH honlapján a Médiatár, Fotók rovatban.